Az eltűnésem oka személyes válság, amiből sikeresen ki tudtam kecmeregni. Köszönöm a türelmeteket, most már újra itt vagyok! A Caer en Tentación finálézott még február 11-én, és bizony igencsak sokkoló volt. A jövőben tervezek is írni róla, bár még mindig imádkozom azért, hogy berendeljék a sorozatot nálunk is, és láthassuk magyar szinkronnal, hogy garantáltan mindent értsek én is. Mondjuk én angol felirattal is kiegyeznék. Mindegy, most térjünk rá a poszt lényegére. Még februárban (a lelki mélypontom közepén) megkértem florerr-t, hogy segítsen két videó lefordításában. Az egyiket most meghoztam nektek. Köszi florerr a hatalmas segítséget!
Raquel és Santiago beszélgetnek. Raquel kifejti, hogy nem szereti, amikor hazudnak neki, így ő sem hazudozik. Meg hozzáteszi, hogy mint barátok, valamiről beszélniük kéne. Az persze nem derül ki, hogy miről lenne szó, mert pont ekkor lép be Damián és Carolina, akik szintén velük szeretnének beszélni valamiről.
Carlos arról beszél, hogy ez mennyire egy kellemetlen, komoly szituáció, amit a karaktereik átélnek. Arról, hogy ez a mindennapokban is előfordulhat. A jelenetben Damián és Carolina titkolják azt, ami kettőjük között történt/történik, megvádolják Santiago-t és Raquel-t, hogy megcsalták őket. Ők pedig őszintén próbálják védeni magukat, és naivan nem veszik észre azt, ami az orruk előtt történik.
Santiago: Csak azért vagyunk itt, hogy rendbe hozzuk azt, ami Carolina és Raquel között történt semmi több.
Silvia arról beszél a szerepével kapcsolatosan, hogy a jelenet előzményében Damián-t úgy látja, mint egy igazi úriembert. De, amikor Carolina-val közösen lép be, akkor nem érti, hogy mit keres a másik az ő helyében.
Raquel: Nézd, Carolina. A helyzet az, hogy végül is mindannyian miattad aggódunk.
Gabriel szerint az, ahogy Damián és Carolina viselkednek, az egy egyszerű védekező mechanizmus azért, hogy ne bukjanak le. Így azzal vádolják meg Raquel-t és Santiago-t, hogy ők is ugyanazt teszik velük.
Damián: Csak azt szeretném, ha megmagyaráznád! Ha egy ártatlan beszélgetésről van csak szó, akkor miért hazudozol?
Raquel: Nem hazudtam! Az alapítványba akartam menni, de Santiago felhívott, és még neked is sms-t kellett volna írnom, vagy mi? Már ne is haragudj, te nem ismersz engem!?
Damián: Nem, mostanság már nem ismerlek ki, Raquel.
Silvia hozzáteszi, hogy ez egy féltékenységi jelenet is, ami más problémákra is rámutat. És ez mindig így szokott lenni.
Carolina: Én azt szeretném tudni, hogy miért mondtad azt, hogy Nacho-val leszel?
Santiago: Miért húzod fel magadat? Nézz magadra!
Carolina: Komolyan?
Carlos szerint Carolina ravasz módon próbálja átterelni a témát másra, hogy ne bukjon le. Így megvádolja Santiago-t, aki érthető módon ideges lesz, és megpróbálja megértetni Carolina-val azt, hogy mekkora képtelenséget állít azzal, hogy Raquel és közte bármi is lenne. Végezetül Carolina eléri a célját, mint a sértett fél.
Santiago: Raquelről van szó, az isten szerelmére! Mire célozgatsz?
Carolina: Nem célozgatok semmire sem. Képzeld magadat az én helyembe. Te mit gondolnál, ha így találnál rám?
Adriana szerint végső soron nem semmiségről van szó, hiszen Raquel és Santiago sülve-főve együtt vannak. Mindig törődnek a másikkal. Szerinte az ehhez hasonló barátságok azok, ahol nem veszed észre azt, amikor egyik pillanatról a másikra már nem csak barátként tekintesz a másikra. És szerinte Carolina is megérezte ezt a változást.
Carolina: Azt akarom kihangsúlyozni, hogy együtt találtalak egy másik nővel!
Santiago: Aki Raquel, az isten szerelmére!