Nagyon elmaradtam a frissek terén, bár tény, hogy mióta januárban Silvia befejezte a Caer en Tentación telenovella forgatását, az idejét főleg pihenéssel és a családjával tölti. Azért elárulom, már mennek belső körökben az infók, hogy nemsokára visszatér a képernyőkre, én pedig alig várom, hogy erről beszámolhassak nektek. Addig is elhoztam a forgatás végén készült 2 perces kis videót, amit még februárban florerr lefordított nekünk. Csekkoljátok!
A szereplők beszélnek arról, hogy milyen érzés a sorozat utolsó forgatási napja.
Riporter: A cél az volt, hogy elgondolkoztassátok és provokáljátok a nézőket. Ez sikerült? Silvia: Igen... És köszönjük, mert ezért van munkánk. Nagyon szerencsésnek érzem magamat, hogy részt vehettem ebben a sorozatban. Ami más volt, nagyon kockázatos. Nagyon kockázatos még számomra is. Nem ismerek senkit, akinek fel kellett volna másznia olyan magasra. (Valamilyen záró jelenetről beszélhet, és az épület tetejére célozgat - szerk.) De ez van.
A riporter még hozzáteszi, hogy csak a színészeknek ért véget a munka. A rendezőnek és a stáb többi tagjának még van dolga a bejező részekkel. A történetet főleg Mexikóvárosban és a tengerparton vették fel. A színészek meg vannak elégedve azzal, hogy ilyen magas színvonalú sorozatnak lehettek a részei.
Gabriel: Ez egy igazán összetett szerep volt. Egy ponton olyat is be kellett vállalnom a képernyők előtt, amit még eddig sosem. És anélkül, hogy észrevettem volna, én lettem a sorozat egyik gonosza. Ela: Igen, igazság szerint ez egy különleges érzés. Hiszen Mia karaktere ma véget ér. A legjobb az, hogy jó üzenetet képvisel ez a karakter. Hogy a nehéz, komplikált és sötét múlt ellenére képes volt tanulni a hibáiból.
A riporter hozzáteszi, hogy a nézők még február 11-ig követhetik a sorozatot.
Carlos: Boldog megelégedettség tölt el. Nem úgy, mint azokat, akik szomorkodnak, hogy véget ért ez a sorozat is. Nem, ez hozzátartozik ehhez a munkához. Kitöröljük ezt a karaktert és a helyére jön egy másik. Épp most búcsúzok el Santiago-tól és mondok neki köszönetet mindenért.
Az eltűnésem oka személyes válság, amiből sikeresen ki tudtam kecmeregni. Köszönöm a türelmeteket, most már újra itt vagyok! A Caer en Tentación finálézott még február 11-én, és bizony igencsak sokkoló volt. A jövőben tervezek is írni róla, bár még mindig imádkozom azért, hogy berendeljék a sorozatot nálunk is, és láthassuk magyar szinkronnal, hogy garantáltan mindent értsek én is. Mondjuk én angol felirattal is kiegyeznék. Mindegy, most térjünk rá a poszt lényegére. Még februárban (a lelki mélypontom közepén) megkértem florerr-t, hogy segítsen két videó lefordításában. Az egyiket most meghoztam nektek. Köszi florerr a hatalmas segítséget!
Raquel és Santiago beszélgetnek. Raquel kifejti, hogy nem szereti, amikor hazudnak neki, így ő sem hazudozik. Meg hozzáteszi, hogy mint barátok, valamiről beszélniük kéne. Az persze nem derül ki, hogy miről lenne szó, mert pont ekkor lép be Damián és Carolina, akik szintén velük szeretnének beszélni valamiről.
Carlos arról beszél, hogy ez mennyire egy kellemetlen, komoly szituáció, amit a karaktereik átélnek. Arról, hogy ez a mindennapokban is előfordulhat. A jelenetben Damián és Carolina titkolják azt, ami kettőjük között történt/történik, megvádolják Santiago-t és Raquel-t, hogy megcsalták őket. Ők pedig őszintén próbálják védeni magukat, és naivan nem veszik észre azt, ami az orruk előtt történik.
Santiago: Csak azért vagyunk itt, hogy rendbe hozzuk azt, ami Carolina és Raquel között történt semmi több.
Silvia arról beszél a szerepével kapcsolatosan, hogy a jelenet előzményében Damián-t úgy látja, mint egy igazi úriembert. De, amikor Carolina-val közösen lép be, akkor nem érti, hogy mit keres a másik az ő helyében.
Raquel: Nézd, Carolina. A helyzet az, hogy végül is mindannyian miattad aggódunk.
Gabriel szerint az, ahogy Damián és Carolina viselkednek, az egy egyszerű védekező mechanizmus azért, hogy ne bukjanak le. Így azzal vádolják meg Raquel-t és Santiago-t, hogy ők is ugyanazt teszik velük.
Damián: Csak azt szeretném, ha megmagyaráznád! Ha egy ártatlan beszélgetésről van csak szó, akkor miért hazudozol? Raquel: Nem hazudtam! Az alapítványba akartam menni, de Santiago felhívott, és még neked is sms-t kellett volna írnom, vagy mi? Már ne is haragudj, te nem ismersz engem!? Damián: Nem, mostanság már nem ismerlek ki, Raquel.
Silvia hozzáteszi, hogy ez egy féltékenységi jelenet is, ami más problémákra is rámutat. És ez mindig így szokott lenni.
Carolina: Én azt szeretném tudni, hogy miért mondtad azt, hogy Nacho-val leszel? Santiago: Miért húzod fel magadat? Nézz magadra! Carolina: Komolyan?
Carlos szerint Carolina ravasz módon próbálja átterelni a témát másra, hogy ne bukjon le. Így megvádolja Santiago-t, aki érthető módon ideges lesz, és megpróbálja megértetni Carolina-val azt, hogy mekkora képtelenséget állít azzal, hogy Raquel és közte bármi is lenne. Végezetül Carolina eléri a célját, mint a sértett fél.
Santiago: Raquelről van szó, az isten szerelmére! Mire célozgatsz? Carolina: Nem célozgatok semmire sem. Képzeld magadat az én helyembe. Te mit gondolnál, ha így találnál rám?
Adriana szerint végső soron nem semmiségről van szó, hiszen Raquel és Santiago sülve-főve együtt vannak. Mindig törődnek a másikkal. Szerinte az ehhez hasonló barátságok azok, ahol nem veszed észre azt, amikor egyik pillanatról a másikra már nem csak barátként tekintesz a másikra. És szerinte Carolina is megérezte ezt a változást.
Carolina: Azt akarom kihangsúlyozni, hogy együtt találtalak egy másik nővel! Santiago: Aki Raquel, az isten szerelmére!
Még január 20-án a Caer en tentación főszereplői (Carlos Ferro, Gabriel Soto és Silvia), illetve a sorozat producere, Giselle González részt vettek egy rendezvényen, konkrétan egy lóversenyen. Hoztam néhány képet, bár tény, nem a legjobb minőségűek. Majd még utánajárok, hátha rábukkanok több fotóra is jobb minőségben. Viszont az jól látszik, hogy a csapat remekül érezte magát (volt valami jótékonysági vonzata is az egésznek), illetve számos rajongó is ott volt, hogy lássák kedvenceiket. Egy 6 perces összevágott videót is hoztam az eseményről. A hangulat remek volt, Silvia pedig szokásához híven tüneményes volt és kicsattant a vidámságtól.
Magyarország egyetlen működő Silvia Navarro rajongói oldala ma három éve nyitotta meg kapuit! El sem hiszem, hogy már ennyi idő eltelt! Amikor belevágtam a témába, álmomban nem gondoltam volna, hogy idáig eljutunk. Pláne mivel a korábbi lapjaimmal csak pár hónapig bírtam mindig, a rekordom kb. másfél év volt. Szóval igen, a 3 év hatalmas dolog! Emlékszem, a nyitáskor leírtam nektek, hogy hiába ismertem a színésznő munkásságát évek óta, amúgy nem sokat tudtam róla. Nos, igen, az évek alatt ez megváltozott. Mióta megnyitottam az oldalt, jobban tisztelem és szeretem őt, mint valaha! <3 Határozottan ki merem jelenteni, gondolkodás nélkül, hogy ő Mexikó legjobb színésznője, az egyik legtehetségesebb ember, aki a szakmában tevékenykedik! Remélem, az évek alatt elértem, hogy belepillantsatok legalább valamelyik sorozatába. Érdemes! Továbbra is itt leszek, eszemben sincs zárni, mert imádom őt, na meg tény, hogy ez a téma volt a mérföldkő számomra a G-Portálon. Azóta, hogy ezt megnyitottam, kitartó vagyok a rajongói lapok szerkesztésében. Számos másikat is nyitottam az évek alatt, a legtöbb megélte a több mint egy évet, bár igaz, hogy nemrég leredukáltam a lapjaim számát ezzel együtt háromra. Ez így most szerintem pont jó!
Még egyszer boldog szülinapot az oldalnak, köszönöm a már majdnem 35 ezer látogatót! Egy általam készített zenés videóval szeretném zárni a posztot, amit pár napja csináltam a La Candidata sorozatból, mégpedig Regina és Gerardo párosáról. Bízom benne, hogy eljut hozzánk ez a csodás széria (is).
Bizony, a színészek és a stáb elérkezett a befejezéshez. Az utolsó forgatási nap január 14-én volt, mégpedig Acapulcóban a tengerparton. Ott vették fel a telenovella végét, Silvia és Carlos Ferro, vagyis Raquel és Santiago zárójelenetét. Legalábbis nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez lesz a zárás. Nem igazán tudom megjósolni, mi várható, februárban kiderül, viszont a videóban egy ponton a háttérben egy hatalmas ágy is látható, valószínűleg a szerelmes karakterek romantikáznak majd egyet. Carlos tartott is egy élő bejelentkezést, ezt hoztam most el nektek. Silvi többször is felbukkan benne, látszik, hogy nagyon fel van dobva, jó a kedve. Néha olyan, mint egy gyerek. :D Imádom, ahogy például fagyival eteti a rendezőt és a stábtagokat. A videóban megköszönik a figyelmet és a projektet, lényegében odamennek minden stábtaghoz, röviden bemutatják őket. A sorozat producere, Giselle González sem hiányozhatott természetesen. Érdemes csekkolni még nulla spanyoltudással is, mert elképesztően aranyos az egész, Silviára szavak sincsenek.