Már folytak a találgatások egy ideje, hogy Silvia új projektbe fogott, sőt ő maga is megjegyezte, hogy nemsokára visszatér. Június 3-án pedig be is jelentkezett a közösségi oldalán egy fotózásról, ezzel megerősítve az új munkáját. A partnerei kilétére is fény derült: Adrian Vázquez és Osvaldo Benavides. Utóbbi színésszel nem ez lesz az első közös projektje. 2009-ben a Todos eran mis hijos színházi előadásban már együtt játszottak, aztán pár évvel később ismét összesodródtak, mégpedig 2014-ben a La dictadura perfecta című filmben. Megjegyezném, hogy évek óta imádom Osvaldo-t, ezért rendkívül boldog vagyok, hogy megint közös munkába kezd Silvia-val. Ahogy a címben olvashattátok, a projektnek már a címe is megvan: Cuerpo Astral, vagyis Asztráltest. Bár először azt hittem, sorozatról van szó (ami maga lenne a mennyország), de azóta kiderült, hogy színházi előadás lesz belőle. Félre ne értsetek, mindjárt kiugrom a bőrömből emiatt is, azonban tekintve, hogy mexikói színházba nem valószínű, hogy sikerül egyhamar eljutnom, hogy megnézzem Silvit színpadon, így nekem a legjobb mindig az, ha sorozat- vagy filmszerepről beszélünk. Mind Silvia, mind pedig Osvaldo megosztottak egy-egy képet a fotózásról az alábbi szövegekkel:
Osvaldo kiírása: Ez jó lesz! 🎭
Silvia kiírása: Szépen össze lett ez rakva Osvaldo és Adrian. 🎭 #CuerpoAstral (Köztes elem az intelligens lélek és a fizikai test között.)
Emellett valaki összevágta az összes videót, amit június 3-án kaptunk. A fotózás végén még el is mentek együtt vacsorázni a szereplők és az alkotócsapat. Alig várom, hogy megkapjuk a fotósorozat képeit! Aztán ki tudja, talán negyedjére már közös sorozata is lesz a két csodás színésznek! :D